Az EU nem akadályokat gördít feltételeivel a Lufthansa állami támogatása elé, hanem a versenyegyensúly fenntartását törekszik elérni, ahhoz viszont ragaszkodik - jelentette ki Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos csütörtöki sajtótájékoztatóján Brüsszelben, miután a Lufthansa német légitársaság felügyelő bizottsága szerdán elhalasztotta a döntést a német állam 9 milliárd eurós mentőcsomagjáról.
A felügyelő bizottság azzal indokolta halasztó döntését, hogy Brüsszel szerintük túl kemény feltételeket támaszt. A támogatási csomag engedélyezésének fejében az unió versenyjogi szervének a néhány repülőtéri résidő (slot) feladására tett kikötése ugyanis a Lufthansa két fő forgalmi csomópontján, Münchenben és Frankfurtban is csökkentené a társaság jelenlétét. Vestager hangsúlyozta, az unió szabályai megkövetelik, hogy az állami mentőcsomagok továbbra se csorbítsák az európai vállalatok közötti versenyfeltételek egyenlőségét. Ezek a szabályok azonosak minden vállalatra nézve, ahol a "mentőtőke" összege meghaladja a 250 millió eurót. Felhívta a figyelmet, hogy az olyan nagyvállalatok további támogatása, amelyek már eleve jelentős piaci erővel rendelkeznek, felboríthatja a piac versenyegyensúlyát. Hozzátette azonban, hogy a bizottság szoros kapcsolatban áll a német felekkel, hogy mielőbbi megoldást találjanak a problémára. A német kormány és a Lufthansa képviselői között hétfőn született megállapodás az állami támogatás feltételeiről, amelyben a cég vállalta, hogy nem fizet osztalékot a részvényeseknek, se bónuszt a vállalati vezetőknek, valamint flottájának megújításával csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást. A Lufthansát kezdettől, tavaly év végétől erősen megviseli a koronavírus-járvány miatti visszaesés a légiközlekedésben. Flottájának nagyjából 90 százalékát ideiglenesen kivonták a forgalomból, a dolgozók ugyancsak 90 százaléka kényszerszabadságon van. A Lufthansa vezérigazgatója április végén tett bejelentése szerint a vállalat egymillió eurót veszít óránként. A cég egy korábbi közleményében már leszögezte, hogy a német állam csomagja az egyetlen megoldás fizetőképességének fenntartására.Brüsszel szigorúskodik a Luthansa ügyében
OTP45 380 Ft
1 nap
▼ −1,39%
1 hét
▲ +1,84%
1 hónap
▲ +1,59%
60 nap
▲ +10,28%
Minta: a cikkhez még nincs instrumentum címkézve — a sáv az OTP valós adatait mutatja előnézetként.

AI összefoglalóösszefoglaló készül…
- Az EU nem akadályokat gördít feltételeivel a Lufthansa állami támogatása elé, hanem a versenyegyensúly fenntartását törekszik elérni, ahhoz viszont ragaszkodik - jelentette ki Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos csütörtöki sajtótájé
Cikkbe ágyazott natív hirdetés · 640×250
OTP — hír a grafikonon
Teljes nézet →Minta: a cikkhez még nincs instrumentum címkézve — a grafikon az OTP valós adatait mutatja előnézetként. Nem befektetési tanács.
TI
TF- információSzerkesztőségi tartalom
Szerkesztőségi ellenőrzés
A tartalom tájékoztató jellegű, nem minősül befektetési tanácsnak.
Hibát találtál a cikkben?
A közösség a(z) OTP-ről
Közösség →Miért nem adtam el az OTP-t a rali után sem
Három ok: a lakossági hitelezés fordulata még csak most indul, a külföldi leánybankok marzsa rekordszinten, és a menedzsment saját részvényt vásárol. A piac a következő gyorsjelentésig szerintem alulárazza a sztorit — nálam ez továbbra is a portfólió legnagyobb pozíciója.
$OTP
Nem szerkesztőségi tartalom · nem befektetési tanács
Az OTP gyorsjelentése előtt szerintem a piac túl óvatos. A hitelezési adatok alapján jöhet pozitív meglepetés — kis pozícióval beszálltam.
$OTP
Nem szerkesztőségi tartalom · nem befektetési tanács



