Az Európai Unió 90 napra felfüggeszti az amerikai acél- és alumíniumvámokra válaszul bevezetni tervezett kereskedelmi vámintézkedéseit. A brüsszeli döntés több mint 21 milliárd eurónyi amerikai exportot érint, célja pedig egy utolsó esély m
Az Európai Bizottság elfogadta a Digitális Európa Program új munkatervét. 2025 és 2027 között 1,3 milliárd eurót fordítanak mesterséges intelligenciára, kiberbiztonságra és egy digitális Föld-modell létrehozására. A cél a technológiai függe
Megszűnik vagy marad? Évek óta vitatják, most végre pont került az ügy végére – de nem úgy, ahogy sokan várják. Mutatjuk, mit jelent a brüsszeli döntés, és mikor kell legközelebb átállítanunk az órát. Így a jelenlegi rendszer érvényes és a
Az EU saját katonai hírszerzési műholdhálózat kiépítésére készül, hogy csökkentse az USA-tól való függőségét. Miután Trump felfüggesztette az Ukrajnával való hírszerzési együttműködést, az Európai Bizottság műholdhálózat kiépítését fontolga
Újabb csata a Big Tech és az EU között.Az Európai Unió versenyhatósága eljárást indított az Apple és a Meta ellen a DMA törvény megsértése miatt. Bár a cégek akár éves bevételük tíz százalékának megfelelő büntetésre is számíthatnak, úgy tűn
Az Európai Bizottság enyhítené az autógyártók szén-dioxid-kibocsátási szabályait. Az éves megfelelési kötelezettség helyett hároméves időszakot biztosítanának a célok teljesítésére. Ursula von der Leyen szerint ez nagyobb mozgásteret ad az
Érvénytelenítik a Paks II . projektet? Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka csütörtökön azt javasolta, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a Törvényszék ítéletét, amely érvényesnek nyilvánította az állami támogatást jóváhagyó európai
Az Európai Bizottság bemutatta új tiszta ipari megállapodását, amely célja, hogy az európai ipar versenyképességét és ellenálló képességét növelje a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésével. Az energiaintenzív iparágak és a tiszta technológiák
Az Európai Bizottság módosítaná a fenntarthatósági szabályokat. Az új tervezet szerint csak az ezer főnél több alkalmazott foglalkoztató és 450 millió eurónál nagyobb árbevételű vállalatoknak kell fenntarthatósági jelentést írniuk, míg a ki
Az Európai Bizottság szerint Donald Trump „kölcsönösségi” vámrendszere indokolatlan akadályokat gördít a szabad kereskedelem elé. Brüsszel határozott lépéseket ígér az európai vállalkozások és fogyasztók védelmében. Brüsszel szerint káros a
Az Európai Bizottság szerint Trump tervezett vámjai jogellenesek és gazdaságilag károsak lehetnek, ezért szükség esetén lépéseket tesz az európai érdekek védelmében. A bizottság egyelőre nem kapott hivatalos értesítést az Egyesült Államok v
Az Európai Bizottság vizsgálja a Shein online piacterét, milyen illegális tartalmak és kockázatokat jelentő árukat árusít. Az Európai Bizottság felszólította a Shein divatcikkeket árusító online platformot, hogy szolgáltasson részletes info
Az EU szabályozást kezdeményez a növekvő kínai import miatt.Bírság is jöhet az uniós szabályok megsértése miatt. Vizsgálat indult a Shein ellen. Szabályozás a növekvő kínai import miatt Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy új díj