A világűrben hamarosan eljön a legizgalmasabb pillanat: a kritikus csattanó, amikor a LINK űreszköz három robotkarja kinyúlik a sötétségben. Ha minden a tervek szerint alakul, a LINK átveszi a sodródó Swift űrteleszkóp irányítását, és visszaviszi oda, ahol folytathatja létfontosságú tudományos munkáját. Lassú és kecses pályamódosítás a Föld felett „A LINK beindítja majd a hajtóműveit, hogy […]
Kijelölte a NASA az Artemis 3 misszió hivatalos legénységét. Bár az űrhajósok névsora már nyilvános, a legfrissebb döntések értelmében a küldetés radikálisan megváltozik. Az asztronauták nem fognak a Holdon járni, sőt, a közelébe sem mennek. Az Apollo–17 óta az első emberes holdraszállásnak tervezett projekt egyelőre Föld körüli technológiai tesztté minősült vissza. A NASA februári korábbi […]
A NASA hivatalosan is nyilvánosságra hozta az amerikai holdbázis-építési stratégia következő mérföldköveit. A grandiózus tervek szerint robotizált leszállóegységek, ugráló drónok és speciális terepjárók flottája veszi célba kísérőnk felszín
A NASA Artemis II küldetése történelmi mérföldkőhöz érkezett. A négyfős legénység minden eddiginél távolabb jutott a Földtől és megdöntötte az Apollo–13 több mint 50 éve fennálló rekordját. A Hold megkerülése közben elért csúcs nemcsak új f
Szokatlan probléma merült fel a NASA történelmi holdküldetésén. Meghibásodott az Artemis 2 fedélzeti vécéje, így a Hold felé tartó négyfős legénységnek átmenetileg tartalékmegoldásokat kellett használnia. Bár a hibát végül sikerült elháríta
Az amerikai űrügynökség reagál a biztonsági aggályokra és a fokozódó nemzetközi versenyre. Jared Isaacman, a NASA igazgatója bejelentette, az Artemis-3 küldetés célja megváltozik. A 2028-as emberes holdra szállás továbbra is sziklaszilárd c
Közel negyven év után újra magyar zászló loboghat az űrben: Kapu Tibor május 29-én indul a Nemzetközi Űrállomásra az Axiom-4 küldetés keretében. A kutatóűrhajós közel 25 hazai fejlesztésű kísérletet hajt végre, amelyek a jövő földi mezőgazd
Elon Musk most a NASA-t sokkolta. Javaslata a Nemzetközi Űrállomást mielőbbi megsemmisítése, mert már elavult. A SpaceX már készül a küldetésre, de ha nem épül új állomás, Kína nyerhet az űrversenyben. Az új úti cél a Mars. Most akkor ki hó
A Boeing szombaton figyelmeztetést adott ki, miszerint a Space Launch System holdrakéta-programjának megváltozása miatt elbocsátásokra kényszerül. A NASA Artemis programjának felülvizsgálatáta és a költségevárások miatt nagyjából 400-zal mu
Elon Musk cége lett az első, amely magánvállalatként embert küld az űrbe. Hirdetés Bár május 27-én időjárási körülmények miatt meghiúsult a kilövés, május 30-án este útnak indult a SpaceX rakétája a Nemzetközi űrállomás irányába, rajta Doug