Úgy tűnik, hogy éppen egy kisebb korrekciós szakaszban mozog a részvény árfolyama, így a következő egy-két napban inkább a medve lehet domináns a piacon. A 167.00 eurós támasz azonban komoly hajtóereje lehet az emelkedésnek, így a hosszabb
A grafikon egyértelműen áttörte a 10.00 eurós határt, ezzel pedig megnyílt az út a bika előtt a következő napokban. A felső Bollinger-szalag lassíthatja a trend kialakulását, de egyelőre semmiképp nem számítanék fordulatra. Bika támasza: 10
Oldalazás látszik a részvény árfolyamában, de nem túl jó jel, hogy a grafikon már a középső Bollinger-szalag alá is betekintett. Az EMA(50)-es mozgóátlag még mindig erős támasza a bikának, de valószínű, hogy több nap vagy hét lesz, míg az á
Kritikus szinten áll a részvény árfolyama, és a következő napok kiemelkedően fontosak lehetnek a részvény szempontjából. Ha a jelenlegi szintről felfelé tud elmozdulni az árfolyam, akár a 70.00-80.00 dolláros szint is lőtávon belülre kerülh
Az OTP árfolyama igen megszenvedte a koronavírus válságot, lényegében megfelezte az árfolyamát, ha a tavaszi mélypontot és a téli csúcspontot szeretnénk összehasonlítani. Ezután a bankpapírnak sikerült a lélektanilag is igen j
Az elmúlt néhány hónapban (az előző alig 1 hetet kivéve) rengeteg cikk szólt a nemzetközi részvénypiacok túlárazottságáról, a korrekció mielőbbi szükségességéről, akár már arról is, hogy a dotcom lufihoz hasonló jelenségeket láthatunk a tőz