Kim Dzsong Un új típusú harckocsikkal végrehajtott hadgyakorlatot felügyelt Észak-Koreában. A nyilvánosság ezúttal is lányára figyelt, aki az állami médiában közzétett felvételeken a katonai demonstráció egyik kiemelt szereplőjeként jelent
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, a KCNA állami média közöltése szerint 2025 utolsó negyedévében több nagyobb lőszergyártó vállalatot látogatott meg. Jelezte, hogy az ország a következő öt évben is folytatni fogja a rakéták fejlesztését. H
Nácik által zsákmányolt festmények után kutatva további lopott műtárgyakat találhattak Egy náci szökevény lánya házi őrizetben van, miután a házkutatás során nem találták meg a rég elveszettnek hitt ellopott festményt. Az ügyészek szerint a
Rövid időn belül harmadszor látogatta meg Szergej Sojgu orosz biztonsági miniszter Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt. Röviddel ezután Oroszország bejelentette, hogy Észak-Korea ismét csapatokat küld, ezúttal Kurszk „újjáépítésére". Orosz f
Az indítása során felbotult észak-koreai rombolót most lufi alakú tárgyak veszik körül. A szakértők különféle elméleteket fogalmaztak meg arról, hogy mire lehetne használni őket. Körülbelül egy hete Kim Dzsong Un legújabb háborús cirkálója